Keresés

Rólunk mondták

Olvassa el, hogy másoknak milyen tapasztalata volt a velünk való együttműködés során!

Köszönöm munkájukat, elégedett voltam a nyomdai szolgáltatásukkal. Gyorsan, szépen, jó áron dolgoztak. Az Interneten találtam hirdetésükre. Örültem, hogy a közös munka során, ha gond merült fel, telefonon egyeztettek, így tényleg olyan munka került ki a kezükből, mint amit elterveztünk. Judit

Cégünk eddigi rövidke múltjában az első olyan partner a Zsoli Bt., aki betartotta amit ígért, gyorsan adott árajánlatot, nem jöttek közbe „előre nem látható költségek” és amit megígért, amikorra megígérte, azt el is végezte. Ezúton is köszönöm, tisztességes partnerek, legközelebb is hozzájuk fordulok. MihályiExpressz

Minőségi munka, korrekt ár, gyors ajánlat adás jellemzi a nyomdát. A munka a megrendeléstől számítva a megadott határidőn belül elkészült. Már 2008-ban is rendeltünk prospektust és akkor is nagyon meg voltunk elégedve. A továbbiakban is biztos itt rendeljük meg szóróanyagainkat, prospektusainkat. Köszönettel: Hevesiné A. Aranka – Kandalló Hungária Bt.

Köszönöm az ügyfélbarát együttműködést! Internetes árajánlatkérő oldalon keresztül kértem be az árakat így bíztam meg önöket! Ami tetszett az a gyors reagálás. A kéréseimre úgy emlékszem mindig készségesen nyújtottak segítséget. Amit ezekből is kiemelnék, hogy makettet készítettek a munkával kapcsolatban amely segített eldönteni a megrendelésben milyen papírral kérjem kivitelezni a munkát. Szebenyi Csaba

A XIV., XV., XVI. kerületekben illetve Csömörön, Kistarcsán és Kerepesen megjelenő hirdetési újságot ad ki társaságunk havi rendszerességgel. A kiadványokat úgynevezett „hirdetési pontokra” helyezzük ki, ahol az érdeklődők önként vehetik azt el. A recesszió hozta magával, hogy a vállalkozások fokozottabban próbálnak a médiákban megjelenni illetve a kedvező kondíciójú szolgáltatásokat keresők száma is növekedett, ezért az ezekre a pontokra kiszállított újságok száma egyre kevesebbnek bizonyult. Keresnünk kellett egy olyan nyomdát aki be tud vállalni viszonylag kis darabszámot is de ha szükséges akkor a nagyobb mennyiség sem jelent problémát. Kolléganőm vette fel a kapcsolatot az OfszetNyomda.hu-val és a kedves tájékoztatás, az előzékenység a kedvező árajánlat és a kivitelezési határidő miatt ajánlotta cégünknek, hogy rendeljünk nyomdai kivitelezési munkát. Azóta már többször is sikerült együtt dolgoznunk és részünkről korrektnek, minőségileg kifogástalannak és komplett, teljes szolgáltatásnak tudjuk minősíteni az OfszetNyomda.hu munkáját. Reméljük a későbbiekben is felhőtlen marad ez a kapcsolat.

Kedves Csaba! Az én cégem fordítással, tolmácsolással és nyelvoktatással foglalkozik. Azt szeretem, amikor így működünk mi is, mint amilyen szolgáltatást Önöktől kaptunk. Tényleg nagyon gyorsan, precízen dolgoztak. Önökhöz fogunk fordulni máskor is nyomdai munkáinknál. Székely Júlia

„Természetesen” utolsó pillanatban jutott eszünkbe, hogy jó lenne egy szórólap az október 5-én kezdődő vásárra… Szinte hihetetlen, de 24 óra alatt készen lett 10.000 db szórólap, kiváló minőségben. Azt hiszem, nem kell meggyőznöm senkit arról, hogy mit jelent egy cég számára az, hogy egy ilyen kiállításon, amelyen a célközönsége vesz részt, eljut-e az üzenete 10.000 emberhez, vagy sem! Köszönöm a kiváló és gyors munkát és nagyon örülök, hogy cégeink egymásra találtak! Kovácsné B. Krisztina  

Cégünk kiállításra készült, és nagyon fontos volt, hogy határidőre elkészüljön a nyomdai munka. Az Ofszetnyomda.hu árajánlata kedvező volt, ezen felül a pontosság és gyorsaság volt első választásunk oka. A kollégák telefonon keresztül is nagyon segítőkészek voltak, minden kérdésünkre azonnali választ kaptunk, így kialakult a bizalom. A gyönyörű, magas minőségű katalógusok, névjegykártyák és szórólapok határidőre elkészültek, mely hozzájárult cégünk sikeréhez is! Az Ofszetnyomda.hu-t ajánlom mindenkinek, akinek fontos a magas minőség, megbízhatóság, gyorsaság! Szentkuti Csilla

Maximálisan meg volt cégünk elégedve a nyomdai munkával. Mind a minőséggel, mind a gyorsasággal kapcsolatban. A cégükre az interneten találtam rá. Az Önöknél dolgozók hozzáértésével illetve kedves segítségnyújtásukkal, tájékoztatásukkal kapcsolatban is pozitív a visszajelzésünk. A továbbiakban, ha nyomdai munkára van szükségünk, Önöket fogjuk megbízni. Üdvözlettel, ATL Kft.

az önök által nyújtott szolgáltatások minőségben színvonalasak, árban kedvezőek, és a gyorsaságra se volt panaszunk 😉 de leginkább az ingyenes poszt szkript írás volt nagy segítségünkre, ugyanis mi magunk gyártjuk-tervezzük a reklámanyagainkat, de a nyomdai előkészítéshez nem sokat értünk, és külön ezért túl bonyolult és felesleges lenne egy grafikust felkeresni. de mivel önöknél van ez a lehetőség és az oldalon minden feketén-fehéren le van írva ezért a mi dolgunk is sokkal könnyebb lett. köszönjük ACDP Capoeira

😛 Pontos, gyors, megbízható. Köszönöm! Mobilitás

Csak dícsérni tudom az Ofszetnyomda.hu-t. Szolgáltatásuk gyors, rugalmas és minőségileg kifogástalan. Mindenkinek csak őszintén ajánlani tudom. Muhi Oskar ügyvezető AngloINFO Budapest

Gyors rendelkezésre állás és korrekt kivitelezés. Szép munka, gratulálok! Klikkmánia

Köszönöm! Tökéletesen meg voltam elégedve a szolgáltatással ha egyfogyott a szórólap MÉG jelentkezem! Gáll Szilárd MiCasa üzletek

Gyorsan és jó minőségben készültek el az anyagaim, a megbeszélt határidőre. Csak jót mondhatok a munkájukról. Koltai László

Tetszik ez a cikk?

Adja meg a leggyakrabban olvasott e-mail-címét, és amint megjelenik egy új cikk az oldalon, máris elküldjük azt Önnek!

Cégünk kiállításra készült, és nagyon fontos volt, hogy határidőre elkészüljön a nyomdai munka. Az Ofszetnyomda.hu árajánlata kedvező volt, ezen felül a pontosság és gyorsaság volt első választásunk oka. A kollégák telefonon keresztül is nagyon segítőkészek voltak, minden kérdésünkre azonnali választ kaptunk, így kialakult a bizalom. A gyönyörű, magas minőségű katalógusok, névjegykártyák és szórólapok határidőre elkészültek, mely hozzájárult cégünk sikeréhez is! Az Ofszetnyomda.hu-t ajánlom mindenkinek, akinek fontos a magas minőség, megbízhatóság, gyorsaság! Szentkuti Csilla

Személy szerint nagyon elégedett vagyok, gyors és kitűnő munkát kaptam kézhez. Ár-érték arányban kiemelkedő, mint minőségileg, mind árban. Közvetlen, segítőkész kollégájukról szintén jó véleménnyel bírok. Köszönöm a munkát, legközelebb is Önökhöz fordulok. Fink György

Kérjen kuponkódot!

Kattintson a gombra, és kérje a kuponkódot, amivel már az első rendeléséből is kedvezményt kap.
Mintha már törzsvásárlónk lenne.

További olvasnivalók

Nyomdai ajánlatkérés a legegyszerűbben, leggyorsabban.

Kényelmesen és gyorsan.

Csak a legszükségesebb paraméterek bekérésével.

Ezek is érdekelhetik:

Kérje a személyes kuponját!

Privacy Overview

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. Pl. ezek alapján felismerjük Önt, amikor visszatér webhelyünkre. A cookie-adatokat nem mentjük el, azok az Ön számítógépén a böngészőben tárolódnak. Bármikor törölheti ezeket.

A sütik kis szövegfájlok, amelyek hatékonyabbá teszik a weboldalak működését.
Egyes sütik szükségesek az oldal működéséhez. A sütik küldéséhez az engedélyét kell kérnünk.

Egyes sütiket harmadik fél szolgáltat.

A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával módosíthatja (mobil nézetben fent találja az ikonokat).