Hogyan kerülnek könyvespolcainkra a legizgalmasabb történetek?

Az elmúlt évtizedek során sokan, sokféle módon jósolták már, hogy a nyomtatott könyvek korának hamarosan bealkonyul. Szerencsére azonban mindezidáig a szkeptikusoknak lett igaza, és a nyomtatott könyvek helyét sem a televíziónak, sem a számítógépnek, sem pedig a digitális könyveknek nem sikerült átvennie. Sőt, a nyomtatott könyv továbbra is a világ egyik legnépszerűbb információhordozó médiumnak tekinthető.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy ez a több, mint ötszáz éve velünk lévő nyomdaipari termék napjaink digitális világában is megállja a helyét? Az alábbi bejegyzésben amellett, hogy fény derül arra, hogyan készül egy könyv, erre az érdekes kérdésre is választ kapunk majd.

A könyvnyomtatás rövid története

Abban az esetben, ha a könyvek történetét egyetlen rövid bekezdésben szeretnénk összefoglalni, meglehetősen nagy fába vágnánk a fejszénket. A könyvet ugyanis, mint médiumot már jóval a nyomtatás feltalálása előtt, az írástudás elterjedése óta ismeri az emberiség.

A könyv maga szöveges információból és ábrákból álló, papíralapú információhordozó. Egyszerre kultúrtermék és kommunikációs eszköz. Megjelenése nem periodikus. Digitális formában, hangoskönyv és e-könyvként is létezhet.

Ha más formában is, de könyvekkel már az ókori sumer, egyiptomi, latin, illetve görög kultúrákban is találkozhatunk. Ezek főként agyagtáblákra és tekercsekre írott szövegek, melyeket később felváltott a pergamenre írt textusok kora. Ezeket főként a papság, a királyi közigazgatás, a feudális főurak és az egyetemek polgárai használták. A középkor végével azonban az írástudás rohamos elterjedésének köszönhetően egyre nagyobb igény mutatkozott a könyvek előállítására, így innen már csak egy lépésnyi távolságot jelentett a könyvnyomtatás feltalálása, mely Johannes Gutenberg ötvösmester és feltaláló nevéhez köthető.

Gutenberg már az 1430-as években kísérletezett egy hatékony, mechanikus sokszorosítási eljárás feltalálásával, a ma könyvnyomtatásnak nevezett mozgatható betűs megoldással azonban csak a ’40-es évekre sikerült elkészülnie. Először egy kisebb füzetet, majd három év munkájával egy teljes Bibliát sikerült kinyomtatnia.

A találmány lényege az önállóan használható, a szedés során újrarendezhető betű nyomóformák használata volt. A karaktereket egy keretbe, úgynevezett sajtóba rakva egy teljes papír- vagy pergamenívet nyomtatására nyílt lehetőség, az így elkészült íveket pedig lapok szerint rendezve lehetett könyv alakba fűzni.

Hogyan készülnek a modern könyvek?

A könyvnyomtatás természetesen az 1400-as évek óta sok változáson ment keresztül és rengeteget fejlődött. A pergament rövid idő után az olcsóbban előállítható papírra cserélték, a Gutenberg által megalkotott eljárás helyét pedig szép lassan átvették az ipari mennyiség előállítására is képes rotációs technikák, melyek során a nyomtatás nem sík, hanem henger alakú nyomóformával történik. Szintén lényeges lépést jelentett a nyomdatörténetben az ofszet, később pedig a digitális nyomdatechnika megjelenése.

Napjaink modern könyvei leginkább utóbbi két módszer alkalmazásával készülnek, attól függően, milyen darabszámban kerülnek a boltok polcaira. Míg a digitális nyomás lehetővé teszi azt, hogy akár egyetlen darab könyv is elkészíthető legyen, addig az ofszet technológia segítségével a nyomdák akár több ezer darabot is képesek kiváló minőségben előállítani az adott kötetből.

Miért imádjuk évszázadok óta?

A számítógépek megjelenése és az internet elterjedése komoly kihívást jelentett a nyomdaiparnak. A kilencvenes évek eleje óta egyre több tartalom válik ugyanis gyorsan, nyilvánosan elérhetővé, ami némileg visszaszorította a nyomtatott könyvek eladását is.

Sokak úgy gondolják, hogy éppen ezért az online tartalmak és a digitális könyvek megjelenése rendkívül negatív hatással bír a klasszikus könyviparra. Olyannyira, hogy az elkövetkező években akár az is előfordulhat, hogy a papíralapú kiadványok lassan, de biztosan eltűnnek a boltok polcairól. Ez a teória azonban egyelőre úgy tűnik, nem állja meg a helyét.

Digitális tartalmak ide vagy oda, a nyomtatott könyvet továbbra sem sikerült letaszítani a trónról, és az okostelefonok és tabletek korában is népszerű és keresett információhordozónak számít. Ennek oka egyrészt a megszokásban, másrészt pedig a könyvek fizikai mivoltában keresendő.

Az emberek többsége jóval könnyebben tud elmerülni egy kézbe fogható, papíralapú könyvben, mint egy digitális változatban. Utóbbiak esetében sokszor a minket körülvevő elektronikus zaj az, ami, megnehezíti az olvasás folyamatát. Ez különösen igaz akkor, ha a számítógépen vagy okoseszközön olvasunk, hiszen ebben az esetben rengeteg olyan tényező is felmerülhet, mely elvonhatja figyelmünket a kezünkben tartott szövegről. A papíralapú könyv esetében ezzel szemben kevesebb a lehetősége annak, hogy valami megzavarna minket az olvasás folyamatában.

A különböző, könyvvásárlási és olvasási szokásokkal foglalkozó felmérések szerint ráadásul nem csak az ehhez hasonló, kényelmi szempontok teszik vonzóbbá az emberek számára a papíralapú könyveket. Sokan még mindig maga a fizikai, kézben tartható médium élménye miatt vásárolnak nyomtatott kiadványokat. Számukra a tartalom mellett fontos a papíralapú könyv külleme, designja, az illusztrációk minősége, a médium lapozhatósága. És akadnak persze olyanok is, akik a könnyű ajándékozhatóság miatt részesítik továbbra is előnyben a nyomtatott termékeket, vagy épp olyan, elvakult gyűjtők, akiknek már egyszerűen a frissen vásárolt könyvek illata is képes örömet okozni.

Így vagy úgy, de tény, hogy a klasszikus könyvek fogyasztói bázisa a digitális tartalmak korában is erős és megingathatatlan maradt. És habár a megszokás nagy úr, azonban tény, hogy a fizikai formában létező könyv jóval több egyszerű hétköznapi tárgynál. Évtizedek, sőt, évszázadok óta a tudás, a világ megismerésének szimbóluma. Akadtak a történelem során nehéz időszakok, mikor túlélése sokak számára kérdésessé vált, azonban továbbra is itt van velünk, és köszöni, a digitális kor kihívásai közt is jobban érzi magát, mint valaha.

Csak dícsérni tudom az Ofszetnyomda.hu-t. Szolgáltatásuk gyors, rugalmas és minőségileg kifogástalan. Mindenkinek csak őszintén ajánlani tudom. Muhi Oskar ügyvezető AngloINFO Budapest

Köszönöm! Tökéletesen meg voltam elégedve a szolgáltatással ha egyfogyott a szórólap MÉG jelentkezem! Gáll Szilárd MiCasa üzletek

További olvasnivalók

Nyomdai ajánlatkérés a legegyszerűbben, leggyorsabban.

Kényelmesen és gyorsan.

Csak a legszükségesebb paraméterek bekérésével.

Ezek is érdekelhetik:

Plakátsuli

A plakát kitűnő reklámeszköz. Plakátnyomtatáson akkor gondolkodjon el, ha a rajta szereplő eseménynek, hírnek van ideje hatni. Azaz hetek, hónapok múlva sem veszti aktualitását. Természetesen

Elolvasom »