Ezért van Önnek is szüksége üzleti névjegykártyára

Amennyiben került már azért kínos helyzetbe egy tréningen, vagy üzleti találkozón, mert nem volt önnél névjegy, akkor tudja, hogy mennyire fontos, hogy mindig kéznél legyen. A névjegy megléte alapkövetelmény, már csak a szakmai jó híre miatt is.

Megtörtént már önnel, hogy egy beszélgetőpartnere nyújtotta a névjegyét, de nem tudta viszonozni azt? A cetli és a toll keresgélése helyett érdemes befektetni néhány száz névjegybe. Higgye el, sokat profitálhat belőlük a karrierje szempontjából, azaz abszolút megtérülő befektetésnek számít.

Ezért jó, ha van a zsebében névjegykártya:

Jó benyomást kelthet vele – felkészült, tapasztalt embernek fog tűnni, akire szívesen bíznak majd munkát a közeli vagy távoli jövőben.

Tipp:

  • gyakorolja, hogy hogyan adja majd át az üzleti partnereinek, és biztosan nem fog hebegni-habogni
  • általában bemutatkozáskor szokás átadni, de az is megfelelő, ha csak akkor kerül elő, amikor kiderül, hogy megvan a felek között a kölcsönös szimpátia

Minél többet kerül ilyen helyzetbe, annál jobban fogja tudni, hogy mikor származik előnye a névjegykártya átadásából, és mikor nem. Ne osztogassa zsákszámra mindenkinek.

Szükséges-e, hogy divatos legyen?

Amennyiben kreatív szakmában dolgozik (pl. stylist, fotós, művész, modell, grafikus), ne elégedjen meg a sima, fehér színű, grafika nélküli névjeggyel, mert akár „szegénységi bizonyítványnak” is tűnhet. Igenis legyen büszke a hivatására, és névjegykártyáján is mutassa meg egyéniségét egy szokatlan, modern betűtípussal, és grafikával.

Ám vigyázzon, a kevesebb néha több, a túldíszítettség, túlzsúfoltság inkább a hátrányára válhat. Ne feledjük, ez nem önéletrajz, ezért csak célzott információkat tartalmazzon.

Lehet, hogy kedveli a narancssárga színt, de ha például temetkezési vállalkozása van, visszafogottabb színt kell választania.

Névjegyrendelés nyomdász szemmel

A nyomda az alábbi paraméterekkel dolgozik

A kiválasztott nyomda a névjegyével kapcsolatban az alábbi adatokat fogja igényelni: méret, oldalszám, papír, nyomás, és felületkezelés.

Méret: 90X50 mm, 85X55 mm. Ezek a sláger névjegykártya méretek, de persze választhat mást is. Arra azonban gondolnia kell, hogy a standard mére

tek biztosan beférnek a többi közé a névjegykártyatartóba. Igaz, nagyon be is olvadnak, és sokkal nehezebb őket megtalálni, amikor keresik.

Ha a felsoroltaktól kisebb, vagy nagyobb változatot igényel, akkor biztos lehet benne, hogy névjegyének kiemelt helye lesz a illető asztalán, tárcájában, vagy épp az irodai faliújságon.

Nézze meg, hogy milyen névjegykártyákat gyártottunk eddig! Kattintson a képre, és nézze végig a galériát!

Ön milyen névjegyet szeretne?

Az oldalszám általában 2 oldalas, 4 oldalas, de lehet többször hajtott is. Amennyiben extra kívánsága van, jelezze a nyomdának.

Papír: a legelterjedtebbek a 300, vagy 350 grammos matt, vagy fényes műnyomó papírra készült névjegykártyák, de természetesen egyedi kérést is teljesítünk. Ha nem a hagyományos papírt választja, akkor sokkal könnyebben kitűnhet a tömegből.

Ami a névjegykártya nyomását illeti, a következő lehetőségei vannak: fekete vagy színes, egy vagy két oldalon nyomott.

Felületkezelés: matt vagy fényes fólia, matt fólia és UV formalakk. Esetleg 3D UV formalakkal igazán egyedi névjegye lehet, amivel profi benyomást tehet a partnerére.

A fólia azért előnyös, mert így nem csak szebbé, de sokkal tartósabbá is válik a névjegye. Az UV lakk kifejezetten erős védelmet biztosít, és napfény hatására nem fakul ki a színe.

Látványterv: amennyiben van egy előzetes elképzelése, akkor minden nyomda szívesen veszi annak a névjegynek a látványtervét, mintáját, amelyet megálmodott magának.

Árajánlatkérésnél ezt még finomíthatja, hiszen ez csak ajánlat, és nem minősül megrendelésnek.

Ilyen legyen a névjegykártyája:

  • egyedi és személyre szabott;
  • szerepeljenek rajta a kötelező elemek: név, cég neve, logója, telefonszám, e-mail-cím, weboldal;
  • egy frappáns üzenetet is írhat rá;
  • Használja ki a hátoldalát is, hiszen a papírnak azt az oldalát is kifizette! Minimális felárért megnyomjuk azt is, így dupla felülettel gazdálkodhat.

A névjegykártya igazi aduász, és az egyik legjobb önmarketing az üzleti világban. Érvényesüljön Ön is jobban a munkájában, kérje árajánlatunkat még ma!

Az Ofszetnyomda is számos névjegykártyát készített már. Ezek közül néhányat a fenti képre kattintva tekinthet meg.

 

Teljes mértékben elégedett voltam a szolgáltatásokkal, a minőségi kivitelezési munkával. Csak ajánlani tudom. Görög Ferenc Gábor

Többször dolgoztunk már az Ofszetnyomdával az elmúlt hónapokban. Nagyon meg voltunk elégedve gyors és rugalmas hozzá állásukkal is! Igényes kivitelezés! Köszönjük szépen! Graff Studio Kft.

További olvasnivalók

Íves ofszetnyomás

A nyomdaipar egyik legelterjedtebb technikája. Jelentése: átmásolás, áthelyezés. A nyomat a nyomólemezről egy gumikendőre, arról a papírra vagy más nyomathordozóra

Tovább olvasom »

Nyomdai ajánlatkérés a legegyszerűbben, leggyorsabban.

Kényelmesen és gyorsan.

Csak a legszükségesebb paraméterek bekérésével.

Ezek is érdekelhetik:

“3D UV-formalakk”

Tegye egyedivé Ön is a névjegyeit, prospektusait, csomagolásait! Nyűgözze le ügyfeleit, és essen le a versenytársa álla! 😉 Nézze végig ezt a pár videót, hogy

Elolvasom »

Plakátsuli

A plakát kitűnő reklámeszköz. Plakátnyomtatáson akkor gondolkodjon el, ha a rajta szereplő eseménynek, hírnek van ideje hatni. Azaz hetek, hónapok múlva sem veszti aktualitását. Természetesen

Elolvasom »
SUBSCRIBE TO NEWSLETTER
All rights reserved © Company Name, 2014
Dolor aliquet augue augue sit magnis, magna aenean aenean et! Et tempor, facilisis cursus turpis tempor odio, cursus montes ac turpis. Ultrices! Massa integer augue ridiculus adipiscing, massa cras pid. Turpis placerat scelerisque, vut odio mus non, mattis porttitor, nunc odio, turpis tortor sit? Pid amet, sed facilisis.
  • Goblinus globalus fantumo tandempo
  • Scelerisque cursus dignissim donus
  • Montes vutario lacus quis arcupolisio
  • Leftomato denitro oculus tepircos den
  • Spiratio dodenus christmas popupius
  • Afrenius globalus spiritum tandempo
  • Fitatos vutario lacus quis arcup delis
Végig nézte az ajánlatot?
Látta a kedvezményt?
Végig nézte az ajánlatot?
Látta a kedvezményt?
Várjon egy percet!
Megtalálta amit keresett?
Kérem mondja el nekünk a lenti rövid kérdőíven!
Sikerült választani?
Megrendelés lent
ÖNNEK MÁR VAN KEDVEZMÉNYE?
A nyilvántartásunk szerint az Ön előző rendelése alapján kedvezményt kaphat akár ebből a kiadványból is.
A részleteket az ofszetnyomda.hu/legyen-a-torzsvasarlonk/ oldalon tudja elolvasni.
Végig nézte az ajánlatot?
Látta a kedvezményt?
Akár 30% is lehet egyes rendeléseknél.*
*A kedvezmény a következő rendelésből kerül jóváírásra, ami az új rendelés 30%-a is lehet.
Árajánlatot szeretne kérni?
Ha nyomdai árajánlatot szeretne kérni egyszerű, gyors és könnyen használható felületen, akkor próbálja ki az ajánlatkérő chatrobotunkat, amivel pár perc alatt elkészítheti az ajánlatkérését!
Ez a vonat elment...
Ez az ajánlat legalább 2 hónapos. Frissíteni szükséges!
Rendelést csak az ajánlat frissítése után tud leadni.
A frissítés nem feltétlenül jelent új árakat, csak az ajánlat felülvizsgálatát a piaci változások függvényében.
...vagy mégse...?
Árajánlatot szeretne kérni?
Ha nyomdai árajánlatot szeretne kérni egyszerű, gyors és felhasználóbarát felületen, akkor próbálja ki az ajánlatkérő űrlapunkat, amit pár perc alatt ki tud tölteni!