Talán Ön is azt gondolja, hogy egyszerűbb lenne egy Facebookos eseménymeghívót szétküldenie, de ez nem így van. Egykor nagy újdonságot jelentett ez a forma, mára azonban már sokat veszített a komolyságából. Pláne üzleti körökben.
A felhasználók nagy része inkább csak szigorúan magánéleti programokat szervez ilyen formán, például így jelentkeznek egy túrára, vagy egy sportnapra. Komoly üzleti célokra marad tehát a print alapú meghívó, mint a legjobb megoldás.
A meghívó legfontosabb tartalmi elemei:
- a meghívó szó
- az alkalom pontos megnevezése, a rendezvény műfaja (pl. vacsora, fogadás, tréning, konferencia)
- a meghívó cég egyértelmű megnevezése (akár csak egy logó)
- extra figyelmesség, ha név szerint szerepel rajta a meghívott neve, mert így sokkal személyesebbnek hat
- legyen szó a pontos kezdési, és befejezési időpontról
- a meghívottak a részletes programnak is szoktak örülni
- annak jelzése, hogy a meghívás hány főre szól, és hogy vihet-e az illető partnert magával
- a helyszín megadása (a mini térkép feldobja a meghívót), és megközelítése
- a pontos időtartam (jelezze, ha késés esetén nem, vagy másképpen lehet bejutni a helyszínre)
- információ arról, hogy az alkalom ingyenes, vagy fizetős-e, és hogyan lehet kiegyenlíteni az összeget
- a legfontosabb előnyök, amelyeket a résztvevő bezsebelhet
- a kapcsolattartó neve, elérhetősége (e-mail, telefonszám)
- esetleg a dress-code
- létszámkorlát (ha van)
- a válaszadás módja (meddig lehet jelentkezni, és milyen formában)
Azt szokták mondani, hogy a postai úton kézbesített meghívók nem olyan hatékonyak, de a helyzet az, hogy ezen lehet segíteni apró trükkökkel.
Két tipp:
- a meghívóra kerüljön egy űrlap QR-kódja, ahol az esetleges további részletek mellett a meghívott azt is tudja jelezni, hogy részt kíván-e venni az eseményen
- a grafika igazodjon a mai modern kor igényeihez (no és persze a mozgassa meg a célcsoport fantáziáját), így biztosan felkelti az érdeklődést
Célcsoporthoz illessze a meghívót
A meghívó egyik fő célja az érdeklődésfelkeltés, éppen ezért ahhoz a célcsoporthoz kell idomítani a mondandót, akinek majd szól a meghívó. Szerencsére ehhez már nagyon szép és kreatív tipográfiai, és grafikai megoldások állnak a rendelkezésére.
Arra is gondoljon, hogy esetleg nem mindenki akar, vagy tud majd részt venni az eseményen. Számukra legyenek feltüntetve a cég elérhetőségei, amelyeken akármikor tájékozódhatnak a márka termékei, és szolgáltatásai felől.
Tipp: a meghívó túloldalán hirdessen egy akciót. Ez egyfajta upsell, hiszen olyan megrendelői is lehetnek, akik egyébként nem válaszolnak igennel a meghívásra.
Tanácsok a meghívók nyomtatásához
Amikor elkészül a meghívó tervezete, nézze át friss szemmel, és figyeljen arra, hogy vajon milyen első benyomást szerezhetnek a meghívottak.
Törekedjen az egyediségre. Gondoljon csak bele, a célcsoportja egy adott időpontra akár több meghívást is kaphat. Ezért nem mindegy, hogy mennyire próbálja a meghívottak, az esetleges résztvevői számára vonzóvá tenni a rendezvényét. Ha nem ért a tervezéshez, alkalmazzon egy jó grafikust.
Amennyiben csak néhány meghívóra van szüksége, akkor digitális gyártás lesz a gazdaságosabb. Így akár egyedi megszemélyesítést, megszólítást is kaphat minden egyes meghívottja. A digitális nyomtatás eljárása kb. 250 db-ig gazdaságos. A fekete vagy 4 szín nyomtatásához a legideálisabb.
Az ofszet nyomtatás több száz példánytól éri meg jobban, ekkortól számít gazdaságosnak. Az előre kikevert színekhez is ez ajánlott, függetlenül a példányszámtól.
Bármelyiket is választja azonban, a minőség mindkét nyomtatás esetén azonos.
Az ajánlott meghívó méretek:
- LA4: 210 x 99 mm
- A5: 148x 210 mm
- A6: 105x 148mm
Tipp: vegye figyelembe, hogy a nyomtatás nem a végső méretre, hanem a nyomdai ívekre történik, ezért át kell gondolni, hogyan a leggazdaságosabb a meghívó oldalak mérete.
Meghívó rendelésekor ezeket az adatokat adja le a nyomdának:
- a munka elnevezése
- pontos példányszám
- a meghívó kész mérete (esetleg hajtott méret) mm-ben megadva
- a színek száma
- a papír meghatározása (műnyomó papír, ofszet papír, kreatív papír)
- a papír vastagsága
- kötés módja, kötészeti eljárás (pl. bigeles, hajtás)
A munkát nyomdakész PDF-ben várjuk. Ha Önnek Word-fájlban van meg, akkor abból egy grafikus tudja elkészíteni a megfelelő állományt.
Kíváncsi, hogy a leadásnál milyen hibákat szoktak elkövetni mások? Itt írtunk róla!


