újság

Túlélheti-e a nyomtatott sajtó a digitális média térhódítását?

Az egyszerű hírközlő médiumtól a társadalomformáló erőig. Bemutatjuk a nyomtatott sajtó rövid történetét, és megpróbáljuk megjósolni a jövőjét is. Magával a nyomtatás történetével és a technológia elterjedésével korábban már foglalkoztunk a blogunkon. Csakúgy, mint a print és a digitális média viszonyával, a nyomtatott kiadványok és az e-bookok, digitális magazinok harcával is. A print lapok kialakulásáról és azok modern korban betöltött szerepéről egészen idáig azonban még nem ejtettünk szót. Pedig beszélni bőven van miről. Nem csak maguk a médiumok és a nyomdai munka, de az emberek életfelfogása, látásmódja, és tulajdonképpen az egész világ rengeteget változott azóta, hogy az első, nyomtatott formában

Elolvasom!

A nyomtatott média előnyei a digitális korban

Az elmúlt évtizedben sokszor, sokfelől hallhattuk már azt, hogy a nyomtatott média ideje lejárt. Nincs vásárlói igény a papír alapú újságokra, és a könyvek helyét is hamarosan átveszik a tabletekre olcsón letöltető, digitális kiadványok. Az e-book eladások adatai alapján azonban jól látható, hogy habár a digitális formátum valóban népszerű, az évek óta emlegetett forradalom elmaradt, és a nyomtatott kiadványok popularitása továbbra is töretlennek mondható. Vajon mi lehet az oka annak, hogy a legtöbben ma is a papír alapú adathordozókat részesítik előnyben, és számíthatunk-e a jövőben a nyomtatott könyvek és újságok háttérbe szorulására, vagy épp teljes eltűnésére? Az alábbi cikkben főként

Elolvasom!

Ki olvas manapság újságot?

„Az újság a modern ember bibliája” A print mindig is hiteles reklámhordozó marad. Az újságnak, mint tömegkommunikációs eszköznek az az egyik előnye, hogy az olvasóknak személyes kapcsolatuk fűződik hozzá. A nyomtatott sajtónak igenis van jelentősége az emberek tájékozódásában, és a világképük formálásában. Az újság időszerű, időszakos, és nyilvános. Azt a nyomtatott terméket (médiumot) nevezzük újságnak, amely híreket, kommentárokat, tudósításokat, képeket (fotó, rajz), ábrákat és hirdetéseket közöl, és naponta vagy legalább egyszer hetente megjelenik (A havi megjelenésű kiadványokat inkább magazinnak nevezném.). Az újság nem szűnt meg, csak átalakult Eltűntek a rikkancsok, egyre kevesebb az újságosbódé, az emberek plázákban és interneten veszik

Elolvasom!