Keresés

Papírtípusok – így érdemes felhasználni a különböző fajtákat

Kétségtelen, hogy a papír kiválasztásakor könnyen összezavarodhat a rengeteg különböző felület, tömeg és mintázat között. Nehéz eldönteni, hogy arra célra, amire Ön szánja, melyik lenne a legalkalmasabb. Ráadásul a díszes darabok láttán meglehetősen nagy a kockázata, hogy elcsábuljon és ez a praktikum rovására mehet. Ezért most összeállítottunk egy segédletet, ami irányt mutathat ebben a kérdésben.

Ahhoz, hogy ez érthetőbb legyen, először a kifejezéseket érdemes megismerni, amelyek a típusokra vonatkoznak. Ilyen például a papír tömege, ami az átlagembernek nem sokat mond, számszerűsítve pedig talán még kevesebbet. A felhasználási területet továbbá meghatározza a felület, a szerkezet, a szín és az összetétel is.

Lássuk tehát az alapvető tudnivalókat!

A papír vastagságát a négyzetméterre vetített tömege adja meg. Minél magasabb ez az érték, annál vastagabb lesz a lap, amivel dolgozni fogunk. Az értékre hatással van a szerkezet és az összetevők is, amiből készül. A normál szerkezet mellett vannak volumenizált, öntapadó és önátíró fajták is. Az összetevőket ez a cél fogja meghatározni. Lehet fából készült, famentes, vagy akár újrahasznosított is.

A szín kérdésében is döntő, hogy milyen az összetétele a felhasználásra szánt papírnak. Ebben az esetben ugyanis általában anyagában színezett az elkészült termék. Azt is érdemes tudni, hogy a fehér papírok árnyalatai között is vannak különbségek, mivel a hófehér mellett megkülönböztetünk például tört fehér, bézs és egyéb színeket is.

Felület tekintetében megkülönböztetünk mázolt és mázolatlan papírokat. A mázolt fajta felülete sima, mindkét oldalon kezelt, míg a mázolatlanok jóval porózusabbak, nem rendelkeznek bevonattal. Előbbi esetében a felület magán tartja a festéket, utóbbi pedig beissza azt, ilyen módon bár mindkettő tartós eredményt hoz, mivel másként jön létre, a felhasználásuk is jelentősen különbözik.

Hogyan érdemes alkalmazni ezeket a papírokat?

Éppen ezek miatt a jelentős különbségek miatt rettentően széles skálán mozog a papírtípusok felhasználási területe. Bizonyos darabok remekül használhatóak képes anyagokhoz, ellenben szórólapnak kevésbé, míg mások a tökéletes levélpapírt testesítik meg, de önátírónak alkalmatlanok. Ezért is célszerű ismerni ezeknek a fajtáknak a legjobb funkciót, hogy az elkészült nyomtatvány valóban funkcionális lehessen.

A 80 és 200 g-os papírok leginkább levélpapírok, szórólapok könyvek belíveihez alkalmasak. Könyvek esetében azonban ez csak akkor igaz, ha nem képes kiadványról beszélünk, ebben az esetben ugyanis érdemesebb nagyobb tömeg papírban gondolkodni, 115-150 g megfelelő erre. Ezt a vastagságot érdemes brosúrákhoz is alkalmazni. 200 g felett a könyvborítók, dossziék, névjegyek és képeslapok vastagsága következik már, mivel ezeknek erősebb tartásra van szüksége a használat során.

A mázolt papírt műnyomó papírként is szokás emlegetni. Kiválóan alkalmas fotók és egyéb képes anyagok nyomtatásához, mivel a felülete élénk színeket eredményez, ami kritikus szempont a fotók esetén. Fotók mellett képeslapokhoz is remek választás.

A mázolatlan darabok között már több fajtát is megkülönböztetünk. Ide tartozik az ofszet, a kreatív és egyes volumenizált papírok. Az ofszet leginkább újságok, szórólapok és egyéb szöveges kiadványok készítésére alkalmas. A kreatív papírokat meghívók és névjegykártyák alapanyagául szolgálhat. A volumenizált lapok pedig a könyvek belíveit képezik leginkább, mivel szerkezete lazább, mint a „sima” ofszeté, ezért a könyv végül vastagabb lesz.

Külön típust képviselnek az önátíró és öntapadó lapok. Előbbi festékpatront rejt magában, ami nyomásra megnyílik és átadja a festéket az alatta levő papírra. Az öntapadós típus lehet mázolt vagy mázolatlan egyaránt, egyik oldala pedig ragasztóval van ellátva, hogy betölthesse funkcióját.

Fenti ismertetőnk segítségével könnyebben találhatja meg a megfelelő papírokat nyomtatványaihoz. Ha már tudja, mire van szüksége, akkor kérjen bátran árajánlatot lent, de kérdés esetén szívesen nyújtunk szakértő segítséget is anyagai elkészítéséhez.

Tetszik ez a cikk?

Adja meg a leggyakrabban olvasott e-mail-címét, és amint megjelenik egy új cikk az oldalon, máris elküldjük azt Önnek!

Megbízható gyors, minőségi munka, határidőre. Ezek a tulajdonságok alkalmasak a tovább ajánlásra. Üdvözlettel Nagy Lajos 🙂

Igazán megbízható gyors partner, ajánlani tudom őket. Dávid Ákos

Kérjen kuponkódot!

Kattintson a gombra, és kérje a kuponkódot, amivel már az első rendeléséből is kedvezményt kap.
Mintha már törzsvásárlónk lenne.

További olvasnivalók

Gyorsrendelés

…mert az idő pénz! Ezen az oldalon lehetősége van megrendelni a leggyakoribb, legegyszerűbb nyomdai kiadványokat. Olyan paraméterű kiadványok kerülnek ide,

Tovább olvasom »

Nyomdai ajánlatkérés a legegyszerűbben, leggyorsabban.

Kényelmesen és gyorsan.

Csak a legszükségesebb paraméterek bekérésével.

Ezek is érdekelhetik:

Gépmester

Íves ofszetnyomás

A nyomdaipar egyik legelterjedtebb technikája. Jelentése: átmásolás, áthelyezés. A nyomat a nyomólemezről egy gumikendőre, arról a papírra vagy más nyomathordozóra kerül. A nyomathordozó lehet papír

Elolvasom »

Kérje a személyes kuponját!

Privacy Overview

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. Pl. ezek alapján felismerjük Önt, amikor visszatér webhelyünkre. A cookie-adatokat nem mentjük el, azok az Ön számítógépén a böngészőben tárolódnak. Bármikor törölheti ezeket.

A sütik kis szövegfájlok, amelyek hatékonyabbá teszik a weboldalak működését.
Egyes sütik szükségesek az oldal működéséhez. A sütik küldéséhez az engedélyét kell kérnünk.

Egyes sütiket harmadik fél szolgáltat.

A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával módosíthatja (mobil nézetben fent találja az ikonokat).