Minden, amit a képeslapokról tudni érdemes

A képeslapok története nem ma, és még csak nem is a közelmúltban kezdődött. A színes üdvözlőkártyák a XVII. század óta velünk vannak, Magyarországon pedig a Monarchia korában, nem kevesebb, mint 150 éve adták postára az első képes levelezőlapot.

És habár internet és az okostelefonok elterjedése óta a színes üdvözlőkártyák használata ugyan egyre kevésbé gyakori, ma is megvan a varázsa annak, ha szeretteinknek jeles alkalmakon, nyaralásról vagy üzleti útról egy személytelen üzenet helyett egy szép, helyi képeslapot küldünk.

Hogyan indult világhódító útjára a képeslap, hogyan változott az évtizedek során, és miért jelenti még napjainkban is különleges formáját az üdvözlésnek?

A képes levelezőlap születése

A ma is ismert képeslapok története meglehetősen régmúltra nyúlik vissza, egészen pontosan a XVII. század elejére, Franciaországba. A franciák ekkor már használtak különböző üdvözlő- és köszönőlapokat, ám ezek a postai levelezőlapoktól eltérően jobban hasonlítottak afféle illusztrált névjegykártyákra. Az elődök sorába tartoznak a mintás levélpapírok, valamint az úgynevezett „Kunstbillet”-nek nevezett színes nyomatok is, melyek már az az Osztrák-Magyar Monarchiában is nagy népszerűségnek örvendtek.

Magának a levelezőlapnak az ötlete először Heinrich Stephan fejében ötlött fel, 1865-ben, azt azonban, hogy mikor jelentek meg az első képes levelezőlapok, és ki volt a feltalálójuk, egészen pontosan nem lehet tudni. Az Osztrák–Magyar Monarchiában 1869. október 1-jén hozták forgalomba az elsőt, amin a „Correspondenz-Karte” felirat mellett az osztrák és a magyar címer is látható volt.

Hogyan készül a képeslap?

A történelem során a képes levelezőlapok formailag és megjelenésben is sokat változtak. A felhasznált grafikákat eleinte litográfiai eljárással sokszorosították, majd később a fémnyomás, majd a fénykép levonat alkalmazása is jellemző volt.

Az ofszet nyomdatechnika az 1930-as években vette át a szerepet, mely a digitális nyomtatás mellett napjainkban is a legelterjedtebb módszernek számít. Előbbi általában a nagyobb példányszámban gyártott képeslapok esetében jellemző, míg utóbbi pedig körül-belül 600-800 darab legyártásáig számít gazdaságosnak.

Milyen papírt használnak a képeslap elkészítéséhez?

A képeslapok készítéséhez használt papír anyagát és minőségét tekintve változó lehet, de legfőképp a nyomtatási eljáráshoz igazodó, kétféle papírtípus a jellemző: az egy oldalán mázolt ofszet karton, valamint a digitális kartonpapír.

Előbbi egy erős kartonpapír, melynek a grafikát tartalmazó oldala fényes mázzal kezelt. Ez a fajta kartonpapír erős anyaga miatt csak ofszetnyomással kezelhető, a digitális nyomdagép hengerei nem tudnak megbirkózni vele. A digitális karton ezzel szemben vékonyabb anyagú, és a kisebb nyomdagépek által is könnyebben kezelhető.

Méretét tekintve a „normál” képeslap A6-os, azaz 148×105 mm-es, de találkozhatunk az LA4-es mérettel is, ami 210×100 mm-es.

A képeslap, mint műtárgy

A képeslapok igazán különleges nyomdaipari terméknek számítanak, hiszen változatos megjelenésük miatt több, mint egy évszázada a gyűjtők nagy kedvencei. A képes levelezőlapok gyűjtése, mint szabadidős tevékenység a XIX. század végén kezdett elterjedté válni, amikor a nagy érdeklődésre való tekintettel egyre több nyomda fogott bele a gyártásukba. Ekkor kezdett el szélesedni a levelezőlapokon megjelenő grafikák, képek tematikája is, a komolyabb darabok mellett megjelentek a humoros levelezőlapok, valamint a különböző nyomdatechnikákkal készült képeslapok is.

Ezután nem kellett sokat várni arra, hogy valódi passzióvá nője ki magát. A bélyeggyűjtéshez hasonlóan klubok, egyesületek szerveződtek köré, és habár egyre kevesebb képeslappal találkozhatunk az üzletek, postahivatalok polcain, a gyűjtők továbbra is kitartanak hobbijuk mellett.

A régi idők képeslapjai közt akadnak például olyanok is, melyek ritkaságuk miatt külön műtárgynak számítanak, és a bélyegekhez hasonlóan kifejezetten magas árat kóstálhatnak. A világ legrégebbi Valentin-napi üdvözlőkártyája például hétezer fontért, azaz nem kevesebb, mint 2,5 millió forintért kelt el egy derbyshire-i árverésen.

A képeslapgyűjtők többsége azonban azt vallja, hogy a sok képeslap egy helyen csak kartonhalmaz, gyűjteménnyé a szívvel-lélekkel történő rendszerezés teszi az üdvözlőkártyákat. A rendszerezés pedig nem egyszerű, ámde szórakoztató feladat, hiszen a képeslapok nem csak témájuk szerint rendezhetők. Az igazán fanatikus gyűjtők a különböző tematikákon belül ABC-sorrendbe, motívumok szerinti rendbe, és egyéb szisztémák szerint is szívesen szortírozzák képeslapjaikat.

Gyors és pontos, kifogástalan munka! Vaszil Péter

az önök által nyújtott szolgáltatások minőségben színvonalasak, árban kedvezőek, és a gyorsaságra se volt panaszunk 😉 de leginkább az ingyenes poszt szkript írás volt nagy segítségünkre, ugyanis mi magunk gyártjuk-tervezzük a reklámanyagainkat, de a nyomdai előkészítéshez nem sokat értünk, és külön ezért túl bonyolult és felesleges lenne egy grafikust felkeresni. de mivel önöknél van ez a lehetőség és az oldalon minden feketén-fehéren le van írva ezért a mi dolgunk is sokkal könnyebb lett. köszönjük ACDP Capoeira

További olvasnivalók

Nyomdai ajánlatkérés a legegyszerűbben, leggyorsabban.

Kényelmesen és gyorsan.

Csak a legszükségesebb paraméterek bekérésével.

Ezek is érdekelhetik:

27% vagy 5%?

ISBN számmal 5% ÁFA van a könyvön? NEM!!! Sokan tévesen hiszik, hogy az ISBN és az ÁFA összetartoznak. 27% helyett 5%-ot fizetni a nyomdának –

Elolvasom »